Elborult a
világ. Halvány fénycsóvák játéka. Világosabb, majd újból a sötét…aztán halvány fényfolt…és
megintcsak: vég. És így marad. A komor, fekete valóság, melyben többé soha nem
kel fel a Nap, s nem mutatja meg arany sugarainak sűrű egymásbafonódását. A
tavaszi madarak is eltünnek örökre, velük a rejtélyes hegyek, az erdők sűrű
rengetege, a rétek, mezők, virágok…Minden elutazik – hosszú, végzetes útra. S
nem marad meg más semmi, csak az emlékek, s a hangok, melyek arról tanúskodnak,
hogy ezek a csodák mind léteznek, vannak, VALÓSAK. Tapinthatóak, hallhatóak…de
láthatatlanok. Láthatatlanok, akár a méla, naiv képzelet álomképei.
Nicky
Nicky
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése