egy egész tengernyi érzés közepette
habos hullámai bástyaként magasodtak fölém
pár pillanatig csak néztem őket némán
aztán villámcsapásszerűen pofon vágtak
mint mikor az akit csodálva nézel
egyszercsak kezet emel rád és üt egyet
te pedig repülsz csak repülsz párhuzamban a pillanatokkal
és egy számodra teljesen ismeretlen helyen térsz magadhoz
csurom víz vagy szemeid bágyadtan pislognak
felköhögöd a beléd jutott hullám maradványait
és ülsz és nem tudod mit kéne tenned
meredsz a távolba látod a horizontot
de arról fogalmad sincs hogyan juthatnál kicsit is közelebb
hozzá
vágyakozol mégis csupán csak
puszta illúzióként rögződik beléd
így történt akkor is azon a napon
szinte magamon éreztem a hullám tenyerének nyomát
megtelve mindennel a világmindenség összes névtelen
vagy névvel rendelkező érzésével
és
csak meredtem a távolba mert biztos voltam benne
valahol a legmélyén ürességet rejt
nyugalmat
pusztaságot
ki akartam önteni mindent de tudtam
az összeset képtelenség lenne
mégis
szép lassan megmozdítottam az egyik kezem
majd a másikat
aztán a lábaimat
imbolyogva de felálltam abban a tudatban
hogy bármelyik óvatlan pillanatban elveszthetem az egyensúlyt
és visszaeshetek
nehézkes vontatott lépésekkel próbálkoztam megközelíteni a távolt
mögöttem a tenger
előttem az üresség
bennem a vágy
voltak pillanatok mikor azt hittem újból összeesek
vagy mikor olyan göröngyös volt az út hogy
magam akartam feladni
néha fellökött a szél
akkor napokig feküdtem egy helyben
bámultam a holdat a csillagos eget és arra gondoltam
jó így nekem
nem megyek tovább
végül mégis felálltam valahogy
mintha egy rakás tündér ragadta volna meg a kabátom
és húzott volna fel
hosszú végtelennek tűnő nappalok és éjszakák hetek hónapok teltek el
folyamatos lépegetésben a cél felé
de tudom megérte
egy reggel ott találtam magam a messzeségben
a hegy csúcsán
kitisztulva
üresen mégis érzésekkel
végignézve azt a napfelkeltét
mely már oly régen feledésbe merült bennem
Nicky
