Tévelyedett lélek. Zord, vad hegyek orma. Zuhogó esők, sötét felhőlabdák. Törött, elhagyatott viskók. Gazos, láthatatlan ösvények. Itt élt. Itt élt ő, az elhagyott. Ő, az elvont. Ő, aki folyton, szüntelen szeretett. Fáradhatatlanul, önzetlenül. Úgy, ahogyan a gyermekek szoktak szeretni. Akin keresztültaposhattak, akit kigúnyolhattak, mégsem inogott meg. Mosolygott a világra. A világ pedig visszamosolygott reá.
Az idő pedig szépen, lassan ráteregette hófehér fátylait, s csak az emlékek maradtak.
Az, hogy beleszeretett...Hogy hosszasan szeretkeztek aznap éjszaka...A mosolya...A keze...A bőre, a teste...A szíve...És végezetül - az elhagyás hosszú, fájdalmas percei. A szív csendes magánya. Az egyedüllét, a hegyek menedéke. A Nap és a Hold...Az énekesmadarak. És a viszonzatlan, mindig önzetlen szeretet.
Nicky
it breaks my heart not to be able to read you. your taste in music is absolutely fantastic! porcupine tree, tool, the doors... I am sure you're more than interesting! good luck to you!
VálaszTörlésresponding once more to what's been said: I'm not English either :) would you like to keep in touch? not only by comments but maybe by letters or messages of some sort? :) a wild approach...
VálaszTörlésnow if you do, find me on facebook - Gabrielė Andriūnaitė
VálaszTörlés