Darab a múltból

Akkor, abban a percben olyan egyedül érezte magát, mint még soha
A falak penészesek, nedvesek
A wc és a mosdó vízkövesen rothadozott a fürdőszobában
Förtelmesen vegyült egybe a romlottság és a fű bódító szaga
Lyukas, vizelet- és spermafoltos lepedő hevert a sarokban
Csak egyetlen tiszta, hibátlan helység volt a szobában: édesanyja fiókja
Ide nem ért el a kosz és piszok. Megmaradt teljes fehérségében enyhe levendulaillatot árasztva magából
Ott ült a hintaszékében
napi ötvenedik cigijét szívva
Nyugalmat sugárzott arca
A magány mégis ott munkált benne
Eggyéváltnak érezte magát azzal a szobával
teljesen beleolvadt
Ő is romlott volt, repedezett szívvel
megannyi hibával és szánalmas tettel
De épp úgy, mint a szobában
benne is maradt még egy apró, gyermeteg zug, amit nem tudott felemészteni a sötét
Emlékezett
Tükrös szemekkel bámult ki az ablakon
halvány mosollyal az arcán, csendes nyugalommal, gomolygó dohányfüstben
felidézve azt a napot
mikor utoljára volt igazán gyermek


Nicky

Az élet iskolájából

Kavalkád...Színes golyók kavalkádja...Ott feküdni köztük, beléjük olvadva, eggyé válva velük felemelő érzés. Mindegyik visszamosolyog reánk, a nap süt, és mi boldogok vagyunk...Mi is a színek egyike leszünk...Hol az egyik, hol a másik.
Egyik nap Tim feldúltan jött haza...Köszönés nélkül zárkózott be szobájába. Nem szokott ilyesmit csinálni, sőt, mosolygós fiú, szeretett olyan szövegekkel előjönni, amilyenektől az embernek nyomban jókedve támad. Rohadt pozitív, a maga 14 évével, ért az emberek nyelvén, a mosoly nyelvén, és még sok másén...
Odamentem az ajtójához, és bekopogtam...Hallottam, amint elsírja magát...
- Tim, nyisd ki azonnal, mi történt veled?
- Hagyj most! - mondta félig felemelt hangon, könnyek közt.
- Nem hagylak! C. keresett, hallod? Azt kérdezte, mi újság veled...Itt hagyott neked egy doboz süteményt!
- Nem érdekel! Hagyjon békén! - sírta.
A következő percben meglöktem az ajtót, és az abban a pillanatban kinyílt. Ott álltam Tim szobájának küszöbén. Valószínű rosszul zárta be az ajtót, vagy nem tudom..De bent voltam. A fiú kicsit meglepve, sírástól eltorzult arccal nézett engem. Majd újból a földre szegezte tekintetét, és hagyta, hogy előtörjenek belőle a könnyek. Leültem mellé.
- Tim, mi baj? Elárulnád végre? Nem akarlak így látni téged...
Erre még hangosabban zokogott.
- Hemperegtem egy adag koromfekete golyóban - bőgte.- Rettenetes volt, eggyé váltam velük...L. a hibás! Csakis ő! Szeretem! Utálom szeretni, de már késő...Tudtam, hogy meg fog sebezni...
- Mit csinált? Hogyan sebezett meg?
- Harmadik napja felém se néz, semmibe vesz...Pedig azt hittem, ebből lesz valami! Ő is jól érezte magát velem! Láttam és éreztem, tényleg...De most...minden szétesett...Miért kell minden nap látnom? Miért?! - zokogta keservesen.
Tudtam, mit érez. Legszívesebben felkötötte volna magát egy fára. Vagy kiugrott volna egy kocsi elé..A fekete golyók kínzóak...A legveszedelmesebbek. Elnyomnak, és magukba kényszerítenek. Aztán már csak azt érezzük, hogy teljesen fölénk kerekednek, és hatalmat gyakorolnak felettünk. Én már többször is hemperegtem a fekete golyókban. Volt, hogy heteken keresztül. A leggázabb az egészben talán az, hogy mindig van valaki, aki rátesz még egy lapáttal, aminek következtében még mélyebbre süllyedünk bennük. Az egyik ocsmányan vigyorog, a másik szánakozva szemlél, a harmadik Isten tudja mit csinál, sír felettünk vagy elkezd hibáztatni. Egyesek csak bölcs szemekkel bámulnak, s arra késztetnek, álljunk talpra. Az ilyen golyók képesek kihúzni kicsit az elkeseredettségből, s elgondolkodtatni. Tekintetük azt sugallja: "nem éri meg...nézz magad köré végre, lehet, hogy itt köztünk is akad egy-két színes golyó, csupán el vannak rejtőzve...ha pedig megtalálsz legalább egyet, az majd mutatja az utat a többi felé.." Igen. Valami ilyesmit olvastam ki egy alkalommal az egyik fekete golyó szemeiből...Elkezdtem kutatni a színek után, s kis idő elteltével találtam hármat is: egy piros, egy sárga és egy zöld golyót...Ők pedig elvezettek a boldogsághoz.
Ránéztem kicsi Timre, és elmosolyodtam. Megsimogattam összeborzolt haját, s elmondtam neki egy mesét...Gondoltam, hátha ez a mese lesz az egyik színes golyó a nagy feketeségben...nyilván, nem a legvilágosabb, viszont mondjuk egy sötétzöld golyónak simán elmehetett volna. De nem...Kicsi Tim tovább sírt. Az egyik legfájdalmasabb a világon, amikor szeretünk valakit, aki eleinte úgy mutatkozott, viszont szeret minket, aztán egy nap úgy kelünk fel, hogy érezzük, valami már nem a régi. Valami eltűnt...például a törődés a másik felől...Elkezdünk aggódni. Kétségbeesünk...Pedig csak egy mozdulatra lenne szükségünk...egy szoros ölelésre TŐLE...egy kézfogásra...valami, ami jelezné a viszonzást...De nem jön semmi. Mi pedig zuhanunk...zuhanunk...és azon kapjuk magunkat, hogy ott hempergünk egy halom fekete golyó közt. Eltarthat akármeddig...általában tőlünk függ nagyrészt.
Tim szerette L.-t. Igaz, olykor neki is nehezére esett kimutatni, de nagyon szerette, s ideje nagy részét vele töltötte, azelőtt. Gyerek volt még, ám a szíve óriási. Féltettem kicsit, mert tudom, milyen csalódni egy számunkra fontos emberben. De pár hónapnyi szenvedés után Tim végre rátalált egy élénkpiros golyóra a sötétségben. Ez a golyó egy szelíd, hófehér, tiszta mosolyban testesült meg. Egész véletlenül, spontán talált rá. Épp a parkban sétált, mikor meglelte egy fa tövében. És a Nap sütött...és kéklett a bárányfelhőkkel teli ég...Tim pedig azóta színes golyókban hempereg: a szivárvány minden színében, és még azon kívül rengeteg másban. Olykor már szinte eggyé válik velük, például mikor ináig hatol a boldogság. Én meg mosolyogva nézem őt, s azon gondolkodom, vajon tudja-e hány ilyenen fog még keresztülmenni...vajon tisztában van-e azzal, hogy olykor neki kell megteremtenie a színt a fekete golyók közt, mert ezáltal erősebbé válik...Viszont ez a jövő zenéje talán...hmm
Sárga-piros golyók...
napsugár...
öröm...


Nicky

A naivság csapdájából

                                                           "Egy meg nem született kapcsolat emlékére"

Félek lefeküdni
tudom, nélküled kell felkelnem
Még érzem az illatod a levegőben
A padlón maradt borfoltok is rád emlékeztetnek
Éjjel két óra van
Tudom, nincs értelme
Véget ért, nem kell többször mondanod
És ne nézz rám így
Én megpróbáltam
Utállak miatta
Utálom magamat is
Gyerekes játék volt csupán
Gyerekes vágyakkal
és egy gyerekes álommal
További szép életet
meglátod, valóban az lesz
még így is
tényleg
az lesz
adj pár hetet
és elfeledlek


Nicky